A telefonom csörgésére ébredtem. Nagyon megijedtem, nem is tudom miért. Rápillantottam a kijelzőre, amin ez állt: Selly'

 Szia! / Szia Dorka! Mizujs veled? / Nem sok. Itt ülök az ágyamon és elmélkedek. / Aha! Szóval házit írsz, mi? / Nem is tudom, lehet hogy úgy hívják azt, amikor ebbe a nagy füzetbe próbálok egy hosszú szöveget megírni, arról, amit meg kellett tanulni kis országomról? Elképzelhető... / Sőt, biztos! Azt hívják történelem esszének. / Te már csak tudod?! Még sosem írtál ilyet! / Az lehet, de tudod mit? Mit szólnál egy nagy párnacsatához? / Ezt most nem értem... / Mit nem lehet ezen érteni? / Csak azt nem értem, hogy mit akarsz csinálni. Egy perce még nem tartott ott a technika, hogy telefonon keresztül párnacsatázhassunk. Bár, ki tudja? / Jaj, kis butus! Nem is tart ott... Hm, bocsi! Mennem kell! Csáó!

 Azzal kinyomta. Jelenlegi állapotomban ölni tudtam volna. Mit értett az alatt, hogy párnacsatázzunk? Nagyon álmos voltam még, úgyhogy úgy döntöttem, alszok egy kicsit.

 - Meglepetés!

 Ijedten ugrottam fel ágyamból és rögtön a falra akasztott baseball-ütő felé fordultam. Nem tudtam, ki van a szobámban, de nem kecsegtetett túl sok jóval. Ekkor azonban ismerős hangot hallottam a hátam mögül.

 - Hé, tudom, hogy nem vártál... De azért nem kell rögtön leütni!

 Lassan leesett. Elmosolyodtam, és a párnámhoz nyúltam. Lassan, nagyon lassan elkezdtem hátrafelé araszolni, majd amikor már a betörő előtt álltam fél méterrel, megfordultam, és fejbecsaptam.

 Az illető mérges, szinte már gyilkos tekintettel nézett rám. Mielőtt nekem ugrott volna, jobbnak láttam menteni a menthetőt. Elővettem direkt ilyen alkalmakra kifejlesztett bociszemeimet, és ártatlanul megkérdeztem:

 - Te akartál párnacsatázni, nem?

 - Idióta! - szisszent fel a betörő. Hirtelen elmosolyodott és megölelt. - Úgy hiányoztál, Dorottya Leighton Linett!

 - Te is nekem, Selena Marie Gomez! - kiáltottam, mire barátnőm idegesen kapott a füléhez.

 - Css! El ne árulj! - suttogta, majd értetlen arcomat látva a fülemhez hajolva beleordított. - A hallókészülék Bryan bácsié!

 Selena hangjától annyira megrémültem, hogy teljesen elvesztettem egyensúlyérzékemet. Eldőltem a padlón, magammal rántva barátnőmet is.

 - Hát ez szép! - fújtatott ő.

 Döbbenten néztem rá. Eszembe jutott egy dolog, amivel henit is mindig megnevettetem.

 - Te beszélsz? Én vagyok alul - mondtam mogorva hangsúllyal, majd gúnyosan hozzátettem. - Nem gondoltál még rá, hogy visszaveszel a csokolédából és fogyókúrába kezdesz?

 Elértem a kívánt hatást, ám a következményekkel nem számoltam. Selene az éjjeliszekrényen lévő bögrémhez nyúlt és rámöntötte a benne lévő jéghideg kakaót.

 - Hm, de édes ez a reggel! - kuncogtam, majd kézenfogtam barátnőmet, és lerohantam a konyhába.

 Gyorsan körbenéztem, majd megtaláltam azt, amit kerestem. A narancsos üdítő doboza ott állt a pulton. Arra vettem az irányt, majd öntöttem magamnak egy pohárral. Beleittam egy kortyot, majd hirtelen Selenához fordultam.

 - Te nem kérsz?

 - Köszi, nem! Most ittam! - mondta teljes nyugodtsággal, de közben kíváncsian fürkészte arcomat.

 - Oké, te tudod! - somolyogtam, majd ittam még egy kortyot. Ahogy lenyeltem, megiramodtam és barátnőmre öntöttem a pohár tartalmát.

 - Ezt, meg miért? - kérdezte dühösen.

 - Még van képed megkérdezni? - ugrattam, majd elkezdtem kergetni.

 Sikongatva rohangáltunk már vagy 10 perce, amikoris egy óvatlan pillanatban orra estem. Ahogy felnéztem, tesóm vigyorgó arcát láttam magam előtt.

 - Jó reggelt, Dodó! - mondta, és felsegített, azonban a nedves padlón megcsúsztunk és egymáson kötöttünk ki.

 - Oké, akkor mosoly! - hallottam egy hangot. Odafordultam és Demi Lovato vigyorgó arcát láttam magam előtt.

 - Miért nem csodálkozom, hogy te is itt vagy? - kérdeztem.

 - Hát gondolom, mivel én, Demetria Devonne Lovato vagyok Henrietta Devonne Lovato legjobb barátnőja, nem meglepő, hogy Sellyvel én is előkerültem - vigyorgott.

 - Hát, nem meglepő, ez igaz! - feleltem, majd mindannyian nagy kacagásban törtünk ki.